Lakatos Adrienn vagyok,

a TűSke oldal megálmodója és létrehozója.

Mindig is szerettem alkotni, a kézművesség egészen kisgyermekkorom óta kísér, a szakkörök állandó látogatója voltam. Az évek során, számtalan területen kipróbáltam már magamat. Mostanra megtaláltam a kedvenc technikámat és alapanyagomat, amivel szeretek dolgozni, így a tű és cérna mellett maradtam. Innen is ered a név ötlete. A gyermekeim születése után kezdtem el komolyabban elmerülni a varrásban. Nemrég pedig meg is alakult a kis kézműves vállalkozásom.

Elsősorban dekorációk készítésével foglalkozom.

Az egyik fő termékcsoportom a természetes anyagok kedvelőinek készült magyar gyártású gyapjúfilcből. Főként karácsonyfadíszeket készítek belőle, de az év bármely szakában szívesen alkalmazom.

Emellett nagyon szeretem a punch needle technikát is, amivel általában gyerekszoba dekorációkat készítek. Különböző méretű hímzőkeretben készítem el a gyerekek kedvenc állatait, mesehőseit, amik nagyszerű hangulatot varázsolnak a gyerekek szobájába.

Termékeimet jelenleg egyszemélyes kisvállalkozóként, családi környezetben magam álmodom meg, tervezem és készítem el. Nagy odafigyeléssel válogatom az anyagokat, majd gondos előkészítés után lassan, de nagyon igényesen készítem el mindegyik termékem. Célom nem a mennyiség növelése, hanem a tökéletes minőség. Ha egyedi, jóminőségű kézműves terméket szeretnél minőségi alapanyagokból, gondosan elkészítve, jó helyen jársz. Remélem, elnyerik tetszésed és vásárlóim között köszönthetlek.

Egy álmom vált valóra, amikor elkészült a webshopom, ahol saját munkáim mellett, a kézművesség szerelmesei megvásárolhatják az általam kedvelt alapanyagokat, eszközöket is. Az évek során számos kitűnő alapanyagot „fedeztem fel”  és használok, ezeket szeretném elérhetővé tenni  számodra is. Csakis olyan eszközöket és alapanyagokat találsz a webshopban, amelyekkel én is dolgozom, így garantáltan kipróbált, minőségi termékek.

Az elmúlt években sokféle elképzelést sikerült már megvalósítanom. Ha neked is különleges kívánságod van, vagy csak kérdésed támadt, keress bátran Messenger üzenetben vagy e-mailben: info@tuske.shop.hu

Ha pedig csak inspirálódnál, eddigi munkáimat megtekintheted Facebookon vagy Instagramon.

Kellemes nézelődést kívánok!

Adrienn

Shopping Cart